Vonzni kell a fiatalokat viagra hungary felnevel cialis hungary tegyen meg mindent kamagra hungary minden rendben volt ivermektin hungary

SAFECITY októberben

SAFECITY októberben

  • 591

Indul a felsőoktatási mintaprojekt!

2018 októberében elindul a SAFECITY – Biztonság.Város.Közösség. nevű, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott program szakmai képzésekkel foglalkozó alprojektje, amelynek célja szakmai programok, képzések indítása a felsőoktatásban, illetve szakirányú képzésekhez kapcsolódóan. A különböző szakterületen tanuló diákok megismerik az épített környezet és a kriminológia összefüggéseit,  és a projekt során lehetőségük nyílik a gyakorlatban is alkalmazni azokat az alapelveket, melyek segítenek biztonságos várost, biztonságos közösséget építeni.

Megállapodás született a települési mintaprojekt színhelyéről

Törökbálint az innovatív, jövőbe mutató kezdeményezések városa, éppen ezért nyitottan és nagy örömmel fogadta a SAFECITY – Biztonság. Város. Közösség. projekt kezdeményezést. A települési mintaprojekt célja, hogy biztonságos, élhető, élettel teli, magas szubjektív biztonságérzetet adó település legyen Törökbálint, és hogy a kidolgozott módszer minden más hazai településre is átültethető legyen. Törökbálint úttörő szerepet vállal egy olyan területen, amely külföldön már bevett gyakorlat, de hazánkban még szinte ismeretlen.