SAFECITY 1.0 – A tudatos tér és környezetalakítás szerepe a bűnmegelőzésben
Időpont: 2019. március 7-8.
Helyszín: Budapest, Nemzetközi Oktatási Központ
Manapság egyre nagyobb figyelmet kap a biztonságosság és a bűnmegelőzés szempontja a tér- és környezetalakításban. Az ember alapvető biztonságszükséglete ugyanis nem csak a társas kapcsolatokban, hanem a fizikai környezetben is megmutatkozik. A fizikai környezetünk kialakítása során ezért a veszély és fenyegetettség csökkentésére törekszünk. Olyan tereket igyekszünk kialakítani, amelyekben jó élni, dolgozni, együtt lenni, ünnepelni, pihenni, vásárolni, játszani, tanulni – anélkül, hogy túl sok vagyonvédelmi eszközzel, fallal vagy ráccsal bástyáznánk körül magunkat.
Az építészeti bűnmegelőzés alapgondolata, hogy az épített környezet tervezése során tapasztalati tudással és kreativitással jelentősen csökkenteni lehet a bűnalkalmakat. Ezzel kapcsolatos ismereteink tapasztalatokon és kutatómunkán alapulva folyamatosan bővültek az elmúlt évtizedek során. A Safecity 1.0 konferencia célja volt ezeket a környezetet céltudatosan alakító elveket különböző nézőpontokból, széles körben megismertetni.
A konferencia két részben tárgyalta az építészeti bűnmegelőzés megközelítéseit és lehetőségeit. Az első napon rangos hazai és nemzetközi szakemberek előadásaiból nyertek tájékoztatást a résztvevők. Az előadások a biztonságos települések, a gyerekbarát városok és az egyetemi képzések és kutatások témakörök köré szerveződtek. A második napon interaktív, gyakorlatorientált workshopokon nyújtottak lehetőséget a szakmai témák és ismeretek elmélyítésére.
Beszámoló itt
A konferencia képei megtekinthetők itt
PROGRAM
Részletes program itt
ÉPÍTÉSZETI BŰNMEGELŐZÉS A GYAKORLATBAN
Hogyan lehet az építészeti bűnmegelőzés alapelveit (CPTED) alkalmazni a településfejlesztés gyakorlatában? Az első szekció előadásai három különböző szempontból közelítették meg a biztonságos település témakörét. Bemutatásra került a nemzetközileg is nagy sikerű SafeGrowth módszer, amely gyakorlati útmutatást nyújt az építészeti bűnmegelőzési elvek alkalmazásához, a Global Street Design Guide, amely többek között a gyermekközpontú utca és köztértervezési stratégiák kidolgozását segíti, valamint a szociális design és co-design nyújtotta lehetőségek.
ÉPÍTÉSZETI BŰNMEGELŐZÉS EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
A második szekció előadásai átfogó képet nyújtottak az építészeti bűnmegelőzés hátteréről, szerepéről, az európai hálózatáról és a Magyarországi helyzetéről.
GYEREKBARÁT VÁROSOK
A harmadik szekcióban a gyermekek és fiatalok által használt terek biztonságos kialakítása állt a közép-pontban. Hogyan lehet építészeti és környezetalakítási eszközökkel csökkenteni a bűnesetek számát az oktatás, a tanulás, és a játék tereiben? És hogyan integrálható a gyermekek szempontja a közterek és települések tudatos és biztonságosságra törekvő kialakítása során? A szekció előadásai a gyermekbarát városok szempontjából tárgyalták az építészeti bűnmegelőzést, hazai és nemzetközi példákon keresztül.
SZAKEMBEREK KÉPZÉSE
A negyedik szekció külföldi és hazai példákon keresztül mutatta be az építészeti bűnmegelőzés szerepét a felsőoktatásban, az építész szakokon keresztül a kriminológiáig. Vajon hogyan kapcsolódik az építészeti bűnmegelőzés témaköre az egyes tudományágakhoz, és hogyan illeszthető ez a tematika a különböző szakirányú képzésekbe és egyetemi kutatásokba?
WORKSHOPOK
A konferencia második napján három interaktív workshopon vehettek részt a résztvevők, melyeket egy-egy rövid ismertető előadás vezetett fel:
- a SafeGrowth módszer a gyakorlatban
- az építészeti bűnmegelőzés jogszabályi környezete
- építészeti bűnmegelőzés: nézőpontok, szereplők és feladatok
Szervezők: Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, Lechner Tudásközpont, kultúrAktív Egyesület