NextArt Galéria
A NextArt Galéria és a kultúrAktív Egyesület Térképzeld el! címmel közös helyismereti rajzpályázatot írt ki 2012. őszén az V. kerületi általános iskolák számára. A pályázat célja egy V. kerületi, szubjektív útvonalterv létrehozása volt, amelyet egy képzeletbeli külföldi barátnak lehetett címezni. Kifejezetten olyan, egy délután alatt bejárható sétaútvonalakat vártunk, amelyek a kerületben iskolába járó gyerekek számára érdekes helyszíneket, és látnivalókat, esetleg ezekhez kapcsolódó történeteket mutatnak be.
A pályázatra beérkező munkákat két korosztály szerint értékeltük és jutalmaztuk: alsó és felső tagozatos gyerekek. A rajzokból mini kiállítást szervezett a Galéria 2013. május 14-én.
A pályázat nyertesei egy-egy városismereti sétán, játékon vehettek részt a Szabadság téren a NextArt Galériával és Gődény Évával (Ludbriko) 2013. május 15-én. A sétán a NextArt mellett található Szabadság tér történetére, a térre jellemző építészeti és művészettörténeti elemekre, a (téren való) tájékozódásra kívántuk felhívni a figyelmet. Ebben segítségünkre volt Hermész, az ókori istenek hírnöke, a kereskedők védelmezője, aki a kereskedelemmel és pénzforgalommal foglalkozó vállalatok épületei között kalauzolta a gyerekeket, amelyek meghatározzák a tér építészetét és reprezentatív karakterét.
Bővebben itt olvashatsz a projektről.