Biatorbágy gyerekeknek
Ficek, a füsti fecske, és Pocak, a parti fecske, a Nagy Repülés során ismerkedett meg egymással. Miután kiderült, hogy mindketten Biatorbágyra tartanak, hamar összebarátkoztak. Felidézték a számukra kedves, ismerős helyeket és az otthonukat – Pocak a régi homokbánya környékét, Ficek pedig a városközpont régi épületeit. Beszélgetés közben rájöttek, hogy sokfelé nem jártak még, ezért elhatározták, hogy együtt fedezik fel a várost és környékét.
A könyv lapjain a két vidám és kíváncsi fecske vezeti végig az olvasót Biatorbágyon. A könyv elsősorban a 8-10 éves korosztályhoz szól, azzal a céllal, hogy a gyerekek játékos, önálló felfedezésre ösztönző feladatok segítségével ismerjék meg a város történetét, építészeti és természeti értékeit, intézményeit és közösségeit. A könyv szerzői Tótpál Judit, építész, a Biatorbágyi Értéktár Bizottság Elnöke, és Tóth Eszter, a kultúrAktív Egyesület elnöke. Az illusztrációkat Simon-Ihász Veronika készítette.
A kiadvány megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Biatorbágy gyerekeknek
Szerzők: Tóth Eszter, Tótpál Judit
Illusztrátor: Simon-Ihász Veronika
Kiadó: kultúrAktív Egyesület és Biatorbágy Város Önkormányzata
Kiadás éve: 2018
ISBN: 978-615-80722-2-9
Ár: 1500 Ft